Márhogy az élet errefelé, ez eltűnésem egyik igen nyomós oka.
A másik meg a kedves netszolgáltatónk. Május elején elkezdett akadozni a net. Eleinte elég volt egyszer újra indítani a mobilnet programját, később már a modemet is odébb kellett mindig rakni, hogy térerőt találjon, és május végére sokszor már ez se segített. Elegünk lett, és nekiláttunk nézelődni, mivel a hűségszerződésünk éppen lejárt. Május 31-én meg is rendeltük az egyik kábel netszolgáltató csomagját, kiválasztottuk a napot, hogy mikor jöjjenek bekötni, az intelligens megrendelő oldalon, és vártunk szép csöndben. Ehhez képest 8 nap helyett szolid 3 hét alatt lett is netünk...
Kettőből egy autó levizsgáztatva, ez is pipa, igaz az se ment simán, miért is ment volna. Vizsga előtti este még beálltunk Nexivel a garázsba, L-nek még szerelni kellett rajta valamit. Mivel egy hete szárazság volt, és esőt csak másnap estére ígértek bent is hagytuk, hadd száradjon meg. Természetesen az eső hamarabb ideért, így másnap reggel arra keltünk, hogy a Földközi-tenger a garázsunk elé költözött... Fejvakarás, végül próba szerencse alapon megpróbált a párom kiállni a garázsból, naná, hogy nem sikerült, az autó fél méter után gyorsan elásta magát. Viszont ott már nem hagyhattuk, így muszáj volt valamit kitalálni.
Némi hezitálás után nekiállt L téglából utat törni a másik autónak, hogy megpróbáljuk vele kihúzni Nexit, én meg felhívtam öcsémet, aki szerezte nekünk a vizsgaidőpontot, meg helyet, hogy biztos, hogy késni fogunk. Végül szolid egy órás szívás után mind a két autó fent állt a biztos kavicsos talajon, igaz az ablakot nem húzhattam fel magam mellett, mert akkor nem láttam ki rajta, de sebaj, a lényeg, hogy kint van a sárból.
Uzsgyi D-ért, aztán az autómosóba, 9 helyett 10-re oda is értünk a vizsgahelyszínre, majd röpke másfél órányi várakozás után le is vizsgázott a kicsike (azzal a szigorú megkötéssel, hogy egy hónapon belül rendeb tesszük az első féket, ki is fogjuk, botrány ahogy (nem) fog)
Rákövetkező nap csincsilla kiállítás, majd rokon látogatás, aztán visszarohanás Anyuékhoz, ott szülinapozás, aztán még nagynénéméknél nagy családos összejövetel, hát bevallom őszintén, hogy hulla voltam vasárnap estére, kellett 3 nap, mire magamhoz tértem (a lakás meg azóta se heverte ki, hogy én pihentem, hát így járt :D)
2012. június 29., péntek
2012. május 31., csütörtök
Nem megy
Ma ismét megállapíthattam, hogy nem lehet egy fenékkel sok lovat megülni, na meg ugye ember tervez, gyerek végez... Vagy a gyerekek ülnek egész nap a TV előtt (ami nincs), vagy a közel jövőben (mondjuk kb 20-25 évig) nem lesz rend a lakásban és pont.
Játszózni voltunk délelőtt Csengés topikkal. Direkt elindultam időben haza, hogy ne aludjon el a kisasszony az autóban, mert akkor ugye necces a délutáni altatás. Ha egyedül megyek velük, az eleve nehezített pálya ilyen szempontból, mert Csenge ülése pont mögöttem van, ergo nem látom mit csinál.
Naná, hogy kidőlt negyed órával azelőtt, hogy hazaértünk volna.Gondoltam sebaj, megpróbálom áttenni az ágyába. Amint megálltunk a kapu előtt felébredt. Soha nem fogom megérteni, honnan tudja, hogy hazaértünk, és nem egy piros lámpánál álltunk csak meg. Mindegy, bementünk, szokásos déli program, ebéd, tiszta pelenka, utána két nagyobb az ágyba, Bence meg jött szopizni.
Zalán el is aludt 10 perc alatt, Csenge vergődött. Próbáltam átvinni a mi ágyunkba is, de ott se, mellé feküdtem semmi, fel akart kelni, de közben csukódtak le a szemei, visszafektettem, ordított, ismét melléfekvés, még mindig ordít. Ez ment kb 2 órán keresztül.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én is hülye voltam, hagyni kellett volna a fenébe a dolgot egy idő után, ha nem alszik, hát így járt, de valahova világgá távozott a józan eszem, és közöltem vele, hogy már pedig te aludni fogsz és pont.
Hát nem aludt. A vége az lett, hogy Zalán felkelt, így se nem vasaltam, nem pakoltam el a nappalit, nem csináltam meg a palacsintát vacsorára, még csincsilla kölyköket kellett fényképeznem. És még nem mellékesen baromi ideges is voltam.
Uzsonnáztunk, lefényképeztem a csincsillákat (slusszpoénként nincs meg a letöltő kábel, de majd holnap megkeresem), végül kimentünk a kertbe, kb 20 perc nyugi után Csenge nyűglődni kezdett (mily meglepő, fáradt volt), próbáltam még vele valamit kezdeni, játszani, de aztán Bence is bőgni kezdett, úgyhogy nemsokára feladtam. Két nagyobb gyereket leraktam egy Micimackó elé, Bencét kézbe vettem, és felhívtam L-t, hogy ő ma 6-ra itthon akar lenni. Majd nekiálltam palacsintát készíteni, L is hazaért, így mindenki élve megúszta a mai napot.
Játszózni voltunk délelőtt Csengés topikkal. Direkt elindultam időben haza, hogy ne aludjon el a kisasszony az autóban, mert akkor ugye necces a délutáni altatás. Ha egyedül megyek velük, az eleve nehezített pálya ilyen szempontból, mert Csenge ülése pont mögöttem van, ergo nem látom mit csinál.
Naná, hogy kidőlt negyed órával azelőtt, hogy hazaértünk volna.Gondoltam sebaj, megpróbálom áttenni az ágyába. Amint megálltunk a kapu előtt felébredt. Soha nem fogom megérteni, honnan tudja, hogy hazaértünk, és nem egy piros lámpánál álltunk csak meg. Mindegy, bementünk, szokásos déli program, ebéd, tiszta pelenka, utána két nagyobb az ágyba, Bence meg jött szopizni.
Zalán el is aludt 10 perc alatt, Csenge vergődött. Próbáltam átvinni a mi ágyunkba is, de ott se, mellé feküdtem semmi, fel akart kelni, de közben csukódtak le a szemei, visszafektettem, ordított, ismét melléfekvés, még mindig ordít. Ez ment kb 2 órán keresztül.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én is hülye voltam, hagyni kellett volna a fenébe a dolgot egy idő után, ha nem alszik, hát így járt, de valahova világgá távozott a józan eszem, és közöltem vele, hogy már pedig te aludni fogsz és pont.
Hát nem aludt. A vége az lett, hogy Zalán felkelt, így se nem vasaltam, nem pakoltam el a nappalit, nem csináltam meg a palacsintát vacsorára, még csincsilla kölyköket kellett fényképeznem. És még nem mellékesen baromi ideges is voltam.
Uzsonnáztunk, lefényképeztem a csincsillákat (slusszpoénként nincs meg a letöltő kábel, de majd holnap megkeresem), végül kimentünk a kertbe, kb 20 perc nyugi után Csenge nyűglődni kezdett (mily meglepő, fáradt volt), próbáltam még vele valamit kezdeni, játszani, de aztán Bence is bőgni kezdett, úgyhogy nemsokára feladtam. Két nagyobb gyereket leraktam egy Micimackó elé, Bencét kézbe vettem, és felhívtam L-t, hogy ő ma 6-ra itthon akar lenni. Majd nekiálltam palacsintát készíteni, L is hazaért, így mindenki élve megúszta a mai napot.
2012. május 10., csütörtök
Szüléstörténet 3.0
Április 6.-án 3/4 4-kor arra ébredtem, hogy valami nem stimmel. Majd jött is gyorsan a felismerés, hogy jah, megint jóslók, éppen fájok, ezért ébredtem fel. Gondoltam magamban megint szórakozik velem ez a gyerek, 2 nappal hamarabb is egy óra után leálltak a fájások, és előző éjszaka is ébren voltam miattuk egy keveset. Így hát próbáltam visszaaludni, de nem ment. Mire elaludtam volna, mindig jött egy újabb, így végül elkezdtem mérni. 20 perc, 13 perc, 8 perc, majd ez a 8 perc egy darabig maradt is.
Mikor L 6-kor felkelt én még mindig bizonytalan voltam, hogy akkor mi is van, végül abban maradtunk, hogy megfürdök, ha elmúlnak megy melózni, ha nem, akkor majd kitaláljuk. Fürdés pipa, fájások nem múltak el, ellenben egy kicsit erősödtek. Nekem aznap jelenésem lett volna CTG-n a szülésznőmnél, így kértem L-t, hogy szóljon inkább be a melóhelyére, mivel ilyen fájásokkal én nem szívesen ülnék volán mögé, akkor se, ha csak jóslók.
Végül felhívtam a szülésznőmet, hogy mi legyen, mert még mindig bizonytalan voltam. Kérdezett néhány dolgot, majd megegyeztünk, hogy akkor a kórházba megyek, és nem a rendelőbe CTG-re. Akkora már kezdtem biztos lenni benne, hogy nincs mese, bizony szülünk. Összeszedtük a hiányzó cuccokat, illetve hívtuk szüleimet, hogy a két nagyot gyűjtsék be a kórháznál. Közben hívtam a dúlámat is. Előre tartottam a befelé úttól, Zalánnal a fájások sokkal rosszabbak voltak az autóban. Elindultunk végül, és nekem ezzel a lendülettel meg is szűntek a fájásaim. 20 perc után már kissé ideges lettem, hogy mégis csak szórakozik velem ez a gyerek, mire beértünk a kórházba már majdnem bőgtem.
Szülésznőm (R) megnyugtatott, hogy csinálunk egy CTG-t, és várunk egy kicsit, plusz megvizsgál, mert az az aktuális protokoll, hogy terminus után, ha van némi minimális fájás tevékenység, akkor burkot repesztenek ha tudnak, hogy beinduljon a szülés. Az egy órás CTG alatt volt néhány nagyon kicsi fájásom, meg a végén egy erősebb, de ennyi. Szülésznő megvizsgált, 2cm, méhszáj még nagyon hátul, ezzel még nem indítanak. Na itt ismét majdnem elbőgtem magam, én már szülni akartam de nagyon. Amíg kint vártam a CTG leletemre megegyeztünk, hogy párom be megy dolgozni, én meg kimegyek Apuval meg a két gyerekkel szüleimhez, aztán max este onnan visz majd haza L. Dúlám (M) úgy is ott lakik a szomszédban.
Mikor hozta a szülésznő a papíromat ismét jött egy fájás, de ez már erős volt. R-rel megegyeztünk, hogy ha bármi van szólok, és legfeljebb visszajövünk.
Amíg sétáltam a kocsihoz felhívtam E-t, és jó alaposan kipanaszkodtam magam neki. Közben volt még egy fájás is, de úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom vele, erős jóslók és kész. Elindultunk Apuval, rögtön jött az újabb fájás, na itt már ránéztem a telefonomra, a mai napig emlékszem, 10.06 volt. És innentől kezdve jöttek szépen 10 percenként. Kint Anyuéknál ettem, és megpróbáltam lepihenni, de a fájások egyre erősebbek lettek. Pont ekkor hívott R, kérdezte, hogy hogy vagyok, mondtam neki, hogy már sehogy se jó, plusz volt egy kis vérzés is. Megegyeztünk, hogy felhívom M-t, aki otthon volt, át is jött, és meg is vizsgált, méhszáj már 3-4cm, úgy néz ki még is szülünk. Férjnek telefon, gyerekektől elköszöntem, vissza a kórházba.
Fél egyre értünk vissza, addigra a fájások már 4percenként jöttek, és én bizony erősen kapaszkodtam alattuk az autóban. Felmentünk a szülészetre, R megvizsgált, már 5-6cm. Viszont nincs szabad szülőszoba. A vajúdó szerencsére üres volt, így ott viszonylag szabadon mozoghattam Feltettek egy kicsit CTG-re, babával minden rendben volt. Közben éreztem, hogy a fájások egyre erősebbek, egy idő után már nem bírtam ki hang kiadás nélkül, fájások alatt "aaa"-ztam, ez Csengénél és Zalánnál is segített. Szülésznő hívta a dokimat, hogy lassan kezdjen el a kórház felé indulni, majd mondta, hogy megvizsgálna. Már 7-8cm. Na itt ismét telefon a dokimnak, hogy ne olyan lassan jöjjön :DD Doki beér, szülőszoba még mindig nincs, itt már nagyon erősek voltak a fájások, én ismét megállapítottam, hogy én se vagyok normális, hogy ezt harmadszorra is bevállaltam. R kiment, és végül is elérte, hogy egy kismamát, akinek nem haladt a tágulása ideiglenesen ugyan tegyenek már ki a szülőszobából. Így végül megkaphattam az alternatív szülőszobát, de engem már nagyon nem érdekelt semmi, csak az, hogy valaki szabadítson már meg ettől a gyerektől, de gyorsan, mert én mégse akarok szülni.
Doki bejött, megvizsgált, én kérleltem, hogy ugyan mi lenne, ha mégis megcsászározna, de nem sikerült meggyőzni :DDD (utólagos megjegyzés: szerencsére). Kicsit megpróbáltak lefektetni, mert a méhszájnak még volt egy kis pereme (egészen eddig álltam a fájások alatt, L és M nyakába kapaszkodva). Majd mondták, hogy akkor most 3-4 fájásnyit az egyik oldalamra kéne feküdni, aztán ugyanennyit a másikra, mire közöltem, hogy én már egy fájást sem akarok, nem hogy 6-8-at minimum. Végül az egyik oldalamon feküdtem néhány fájásnyit, közben nyomtam, de úgy éreztem nem haladok semmit, annak ellenére, hogy mondták, hogy jön lefelé a baba. Ráadásul furcsák voltak a nyomások, mert éreztem, hogy nyomnom kell, de mintha nem tudtam volna. Aztán ismét felállítottak, mint utólag megtudtam kezdtek lelassulni és hatékonytalanná válni a fájások. Kaptam valami homeopátiás szert is. Illetve itt átkattant bennem is valami, és úgy éreztem, hogy most már elég, akkor essünk túl rajta, és fájások alatt ismét L és M nyakában lógtam, és közben nyomtam veszettül. A második vagy harmadik fájásnál már éreztem az ismerős égető érzést, hogy jön a baba feje, és a következő fájásra félig ki is bújt Bence, majd teljesen. Lefektettek, és a kezembe adták, én pedig végtelenül megkönnyebbültem, hogy túl vagyok a szülésen, és itt a kicsi fiam. Egyet felsírt, majd amikor rám fektették rögtön el is hallgatott, és csendben nézelődött.
Az újszülött részlegen most sikerül 4 ágyas szobába kerülni, plusz (talán a Húsvét miatt) de meglepően nyugisra sikeredett a bent töltött 3 nap, leszámítva az én folyamatos aggódásomat, hogy Bencénél ne találjanak semmit, mint anno Csengénél. De szerencsére nem lett semmi gond, és Húsvét hétfőn jöhettünk haza.
Íme egy néhány órás Bence baba.
Mikor L 6-kor felkelt én még mindig bizonytalan voltam, hogy akkor mi is van, végül abban maradtunk, hogy megfürdök, ha elmúlnak megy melózni, ha nem, akkor majd kitaláljuk. Fürdés pipa, fájások nem múltak el, ellenben egy kicsit erősödtek. Nekem aznap jelenésem lett volna CTG-n a szülésznőmnél, így kértem L-t, hogy szóljon inkább be a melóhelyére, mivel ilyen fájásokkal én nem szívesen ülnék volán mögé, akkor se, ha csak jóslók.
Végül felhívtam a szülésznőmet, hogy mi legyen, mert még mindig bizonytalan voltam. Kérdezett néhány dolgot, majd megegyeztünk, hogy akkor a kórházba megyek, és nem a rendelőbe CTG-re. Akkora már kezdtem biztos lenni benne, hogy nincs mese, bizony szülünk. Összeszedtük a hiányzó cuccokat, illetve hívtuk szüleimet, hogy a két nagyot gyűjtsék be a kórháznál. Közben hívtam a dúlámat is. Előre tartottam a befelé úttól, Zalánnal a fájások sokkal rosszabbak voltak az autóban. Elindultunk végül, és nekem ezzel a lendülettel meg is szűntek a fájásaim. 20 perc után már kissé ideges lettem, hogy mégis csak szórakozik velem ez a gyerek, mire beértünk a kórházba már majdnem bőgtem.
Szülésznőm (R) megnyugtatott, hogy csinálunk egy CTG-t, és várunk egy kicsit, plusz megvizsgál, mert az az aktuális protokoll, hogy terminus után, ha van némi minimális fájás tevékenység, akkor burkot repesztenek ha tudnak, hogy beinduljon a szülés. Az egy órás CTG alatt volt néhány nagyon kicsi fájásom, meg a végén egy erősebb, de ennyi. Szülésznő megvizsgált, 2cm, méhszáj még nagyon hátul, ezzel még nem indítanak. Na itt ismét majdnem elbőgtem magam, én már szülni akartam de nagyon. Amíg kint vártam a CTG leletemre megegyeztünk, hogy párom be megy dolgozni, én meg kimegyek Apuval meg a két gyerekkel szüleimhez, aztán max este onnan visz majd haza L. Dúlám (M) úgy is ott lakik a szomszédban.
Mikor hozta a szülésznő a papíromat ismét jött egy fájás, de ez már erős volt. R-rel megegyeztünk, hogy ha bármi van szólok, és legfeljebb visszajövünk.
Amíg sétáltam a kocsihoz felhívtam E-t, és jó alaposan kipanaszkodtam magam neki. Közben volt még egy fájás is, de úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom vele, erős jóslók és kész. Elindultunk Apuval, rögtön jött az újabb fájás, na itt már ránéztem a telefonomra, a mai napig emlékszem, 10.06 volt. És innentől kezdve jöttek szépen 10 percenként. Kint Anyuéknál ettem, és megpróbáltam lepihenni, de a fájások egyre erősebbek lettek. Pont ekkor hívott R, kérdezte, hogy hogy vagyok, mondtam neki, hogy már sehogy se jó, plusz volt egy kis vérzés is. Megegyeztünk, hogy felhívom M-t, aki otthon volt, át is jött, és meg is vizsgált, méhszáj már 3-4cm, úgy néz ki még is szülünk. Férjnek telefon, gyerekektől elköszöntem, vissza a kórházba.
Fél egyre értünk vissza, addigra a fájások már 4percenként jöttek, és én bizony erősen kapaszkodtam alattuk az autóban. Felmentünk a szülészetre, R megvizsgált, már 5-6cm. Viszont nincs szabad szülőszoba. A vajúdó szerencsére üres volt, így ott viszonylag szabadon mozoghattam Feltettek egy kicsit CTG-re, babával minden rendben volt. Közben éreztem, hogy a fájások egyre erősebbek, egy idő után már nem bírtam ki hang kiadás nélkül, fájások alatt "aaa"-ztam, ez Csengénél és Zalánnál is segített. Szülésznő hívta a dokimat, hogy lassan kezdjen el a kórház felé indulni, majd mondta, hogy megvizsgálna. Már 7-8cm. Na itt ismét telefon a dokimnak, hogy ne olyan lassan jöjjön :DD Doki beér, szülőszoba még mindig nincs, itt már nagyon erősek voltak a fájások, én ismét megállapítottam, hogy én se vagyok normális, hogy ezt harmadszorra is bevállaltam. R kiment, és végül is elérte, hogy egy kismamát, akinek nem haladt a tágulása ideiglenesen ugyan tegyenek már ki a szülőszobából. Így végül megkaphattam az alternatív szülőszobát, de engem már nagyon nem érdekelt semmi, csak az, hogy valaki szabadítson már meg ettől a gyerektől, de gyorsan, mert én mégse akarok szülni.
Doki bejött, megvizsgált, én kérleltem, hogy ugyan mi lenne, ha mégis megcsászározna, de nem sikerült meggyőzni :DDD (utólagos megjegyzés: szerencsére). Kicsit megpróbáltak lefektetni, mert a méhszájnak még volt egy kis pereme (egészen eddig álltam a fájások alatt, L és M nyakába kapaszkodva). Majd mondták, hogy akkor most 3-4 fájásnyit az egyik oldalamra kéne feküdni, aztán ugyanennyit a másikra, mire közöltem, hogy én már egy fájást sem akarok, nem hogy 6-8-at minimum. Végül az egyik oldalamon feküdtem néhány fájásnyit, közben nyomtam, de úgy éreztem nem haladok semmit, annak ellenére, hogy mondták, hogy jön lefelé a baba. Ráadásul furcsák voltak a nyomások, mert éreztem, hogy nyomnom kell, de mintha nem tudtam volna. Aztán ismét felállítottak, mint utólag megtudtam kezdtek lelassulni és hatékonytalanná válni a fájások. Kaptam valami homeopátiás szert is. Illetve itt átkattant bennem is valami, és úgy éreztem, hogy most már elég, akkor essünk túl rajta, és fájások alatt ismét L és M nyakában lógtam, és közben nyomtam veszettül. A második vagy harmadik fájásnál már éreztem az ismerős égető érzést, hogy jön a baba feje, és a következő fájásra félig ki is bújt Bence, majd teljesen. Lefektettek, és a kezembe adták, én pedig végtelenül megkönnyebbültem, hogy túl vagyok a szülésen, és itt a kicsi fiam. Egyet felsírt, majd amikor rám fektették rögtön el is hallgatott, és csendben nézelődött.
Az újszülött részlegen most sikerül 4 ágyas szobába kerülni, plusz (talán a Húsvét miatt) de meglepően nyugisra sikeredett a bent töltött 3 nap, leszámítva az én folyamatos aggódásomat, hogy Bencénél ne találjanak semmit, mint anno Csengénél. De szerencsére nem lett semmi gond, és Húsvét hétfőn jöhettünk haza.
Íme egy néhány órás Bence baba.
2012. április 24., kedd
Előzmények
Többször is nekiálltam szülés előtt blog bejegyzést írni, de általában két mondat után mindig abbahagytam. Valahogy nem volt semmi ihletem, nyűgös is voltam, minden bajom volt.
Furcsa, mert ennek a várandósságnak a végét fizikailag sokkal jobban viseltem, mint Csengével. Mondjuk ebben nagy része lehetett annak, hogy nem volt 40 fok :)
Cserébe viszont nagyon ideges voltam, nem volt türelmem semmihez, ami ugye két kisgyerekkel körülvéve nem a legnyerőbb állapot. Még magamat is nehezen viseltem el az utolsó néhány hétben, remélem a gyerekeim azért nem fognak majd kitagadni nagyobb korukban emiatt az időszak miatt.
A bennem lévő feszültségnek pedig a 37. héten kapott hír végképp nem tett jót...
Ugye nekem a két nagyobb a 41. hét környékén született, de egyik se magától indult (Zalán bábakoktél, mivel nem akartam indítást, Csenge pedig rossz flowmetria miatt kórházi indítás). Így már eleve készültem, hogy mikortól milyen teát fogok inni, illetve próbáltam utána járni, hogy milyen természetes módszerek vannak a baba meggyőzésére, hogy most már ideje kibújni. Nem akartam én a 40. hét előtt kilakoltatni, de egy ballonos-oxy-s szüléssel a hátam mögött az indítástól féltem mint a tűztől, és a bábakoktél sem volt anno egy leányálom.
A dokimtól most nem tartottam, nem véletlenül választottam őt, tudtam, hogy amíg a baba rendben lesz odabent, addig alkuképes lesz. Arra viszont nem számítottam, hogy az István kórház drága főorvosának pont az én szülésem előtt néhány héttel kattan be valami, és dönt úgy, hogy márpedig a dokim összes kismamáját látni kívánja a 41. héten, és majd ő tesz javaslatot az indításra. Ha azt írom, hogy nagyon pipa lettem, akkor enyhén fogalmazok. K*rva ideges lettem konkrétan, mivel erősen reális esélyem volt rá, hogy a 41. hét előtt nem szülök. És azóta se értem, hogy milyen alapon akart volna nekem indítást javasolni valaki, aki nem ismeri rendesen az előzményeimet, és úgy alapvetően semmi közöm hozzá. Innentől kezdve folyamatosan evett az ideg, hogy hogyan is tudnám megúszni ezt a főorvosi vizitet, és mit tudok csinálni, ha mégsem úszom meg.
Végül nem sokkal a kiírás előtt elkezdtem inni a bábateát (ízre nem volt vele bajom, de gyömbér és szegfűszeg illatot karácsonyig nem szeretnék érezni, mert a gondolatától is rosszul vagyok), pakoltam, emelgettem, esténként is ... khm, hát tettünk érte, hogy Bence kibújjon :D A sors fintora, hogy egy nappal a szülés előtt semmit nem ittam, mert a bábatea gondolatától is hányingerem volt már (na jó egy pohár málnalevél teát azért reggel még elfogyasztottam), és este is inkább beájultam az ágyba 10kor aludni. Majd hajnali 3/4 4kor felébresztett az első fájás. De ez már a következő bejegyzés tárgya lesz.
Furcsa, mert ennek a várandósságnak a végét fizikailag sokkal jobban viseltem, mint Csengével. Mondjuk ebben nagy része lehetett annak, hogy nem volt 40 fok :)
Cserébe viszont nagyon ideges voltam, nem volt türelmem semmihez, ami ugye két kisgyerekkel körülvéve nem a legnyerőbb állapot. Még magamat is nehezen viseltem el az utolsó néhány hétben, remélem a gyerekeim azért nem fognak majd kitagadni nagyobb korukban emiatt az időszak miatt.
A bennem lévő feszültségnek pedig a 37. héten kapott hír végképp nem tett jót...
Ugye nekem a két nagyobb a 41. hét környékén született, de egyik se magától indult (Zalán bábakoktél, mivel nem akartam indítást, Csenge pedig rossz flowmetria miatt kórházi indítás). Így már eleve készültem, hogy mikortól milyen teát fogok inni, illetve próbáltam utána járni, hogy milyen természetes módszerek vannak a baba meggyőzésére, hogy most már ideje kibújni. Nem akartam én a 40. hét előtt kilakoltatni, de egy ballonos-oxy-s szüléssel a hátam mögött az indítástól féltem mint a tűztől, és a bábakoktél sem volt anno egy leányálom.
A dokimtól most nem tartottam, nem véletlenül választottam őt, tudtam, hogy amíg a baba rendben lesz odabent, addig alkuképes lesz. Arra viszont nem számítottam, hogy az István kórház drága főorvosának pont az én szülésem előtt néhány héttel kattan be valami, és dönt úgy, hogy márpedig a dokim összes kismamáját látni kívánja a 41. héten, és majd ő tesz javaslatot az indításra. Ha azt írom, hogy nagyon pipa lettem, akkor enyhén fogalmazok. K*rva ideges lettem konkrétan, mivel erősen reális esélyem volt rá, hogy a 41. hét előtt nem szülök. És azóta se értem, hogy milyen alapon akart volna nekem indítást javasolni valaki, aki nem ismeri rendesen az előzményeimet, és úgy alapvetően semmi közöm hozzá. Innentől kezdve folyamatosan evett az ideg, hogy hogyan is tudnám megúszni ezt a főorvosi vizitet, és mit tudok csinálni, ha mégsem úszom meg.
Végül nem sokkal a kiírás előtt elkezdtem inni a bábateát (ízre nem volt vele bajom, de gyömbér és szegfűszeg illatot karácsonyig nem szeretnék érezni, mert a gondolatától is rosszul vagyok), pakoltam, emelgettem, esténként is ... khm, hát tettünk érte, hogy Bence kibújjon :D A sors fintora, hogy egy nappal a szülés előtt semmit nem ittam, mert a bábatea gondolatától is hányingerem volt már (na jó egy pohár málnalevél teát azért reggel még elfogyasztottam), és este is inkább beájultam az ágyba 10kor aludni. Majd hajnali 3/4 4kor felébresztett az első fájás. De ez már a következő bejegyzés tárgya lesz.
2012. április 10., kedd
2012. február 21., kedd
Vegyes felvágott - első felvonás
Történt elég sok minden az elmúlt másfél hónapban, megpróbálom pontokba szedni, de így is lehet, hogy ki fogok felejteni néhány dolgot.
1. Taj kártya-endokrinológia-vérzés-doki
Január elején csincsillát vittünk be a Déli pu-ra a két gyerekkel, természetesen BKV-val, mert az várandósan olyan nagy élmény. Hazafelé jöttünk már, a Keletinél épp felléptem a mozgólépcsőre, amikor bemondták, hogy készítsük elő jegyeket bérleteket stb. stb. Neki is álltam magamban csendben anyázva ismét előásni a tárcámat (mivel a Délinél is ellenőrizték már, amikor befelé mentem), rátettem a babakocsi tetejére, közben ugye fogtam a babakocsit, meg Zalánt is a mozgólépcsőn.
Mozgólépcső vége, szólok Zalánnak, figyeljen, nagyot kell lépni, de szegénykém az utolsó pillanatban megbotlott, én utána kaptam, a babakocsi első kerekei pedig beszorultak a fésűbe a mozgólépcső végén, csak azért nem borult ki Csenge, mert időben elkaptam. A tárcám ami a tetején volt, természetesen leesett és minden szanaszét repült belőle. Isteni. Összeszedtem a cuccokat, akkor még nem hiányzott semmi. Megyek fel, és már a pályaudvarnál villant be, hogy nem rémlik, hogy eltettem volna a TAJ kártyámat, pedig 2 napja a vérvételnél még meg volt. Tárca előszed áttúr egyszer-kétszer-háromszor, nincs meg. Sirály.
Hátra arc, menjünk vissza hátha meg lesz. Nem lett. Kicsit se voltam ideges, végül is teljesen megnyugtató TAJ kártya nélkül lenni huszonsokhetes terhesen.
Igy hát adott volt a jövő hét hétfői program: Teve utca.
Szóltam páromnak, hogy az autót hétfőre is tartsa fenn nekem, ki van csukva, hogy én ezt a túrát két gyerekkel BKV-val végig csináljam. Mázlim volt, viszonylag gyorsan végeztem, de Csenge így is bealudt hazafelé.
Másnap délelőtt szokásos túra az endokrinológiára, Csengének vérvétel és kontroll. Zalánnak épp nem volt bébiszittere, így őt is vittem. Ahhoz képest, hogy időpontunk volt, több, mint egy órát vártunk, két gyerek már nyűglődött, fáradtak voltak, éhesek én meg roppant ideges. Végül csak bejutottunk, doki kérdezi: eddig is volt a lányzónak szívzöreje? Mondom nem. Kardiológus látta? Hogy látta volna, ha eddig nem volt? Mindegy ne aggódjak, valószínűleg semmi komoly, de azért mutassuk majd meg a Kardiológián. Hát nem pont ezt akartam hallani.
Hazafelé Csenge megint elaludt, illetve kétszer majdnem összetörtek minket (egyszer egy Toyotás úgy döntött, hogy mivel az ő sávja elfogy átjön az enyémbe, az hogy én mellette vagyok ugyan kit érdekel, egyszer meg a 169-es próbált meg úgy kiállni a megállóból, hogy már a busz közepénél tartottam az előzésben). Hullafáradtan, és roppant nyűgösen értünk haza Csenge megint aludt fél órát a kocsiban, így hát otthon nem akart. Hasam is fájt, megalapozott volt a délutáni jó hangulat.
Megyek ki késő délután pisilni, WC papír, ránézek, és lesápadok. Véres. Nem nagyon, de az. Pánikot igyekeztem elnyomni magamban, fájásaim nincsenek, gyerek mozog, 3 mély lélegzet majd telefon a dokinak. Részletesen kikérdez, majd megnyugtat, valószínűleg semmi komoly, ha úgy is holnapra van hozzá időpontom ezzel ne szaladjak kórházba most. Felhívom L-t, szegény valószínűleg nagyon örült nekem, úgy készüljön, hogy holnap jön velem dokihoz. Az éjjelt átparáztam, hogy mit fog látni az orvos, mi van ha nyílik a méhszáj, nem akarok hetekre kórházba kerülni, mi lesz a2 kint lévő gyerekemmel stb.
Mázlim volt, valószínűleg csak valami ér pattanhatott el, méhszáj zárt, gyerek jól van. Viszont legyek szíves pihenni, így hát innentől kezdve félig meddig szobafogság, de nem is baj, valahogy nem bírom olyan jól a gyaloglást, főleg hazafelé, hegynek fel, mint az első kettővel.
2. Mozi
Innen is örök hálám legidősebb öcsémnek, meg Zs-nek, hogy bevállalták egy hétvégi délutánra a két kicsit, és mi végre elmehettünk még gyorsan kettesben moziba. Nagyon jó volt, hiányzott már nagyon, és végre fel is töltötte félig lemerült "akkumulátoromat".
Az mondjuk Murphy, hogy csak egy darab eldobható pelus volt itthon, azt ki is tettem Csengének, hogy alvás után adják rá. természetesen 10 perc alatt összecsinálta, szegény Zs szenvedhetett a textil pelus feladással, de jelentem tök jól megoldotta :) Mindenesetre Csenge a névnapjára kapott egy adag eldobható pelust :D
3. 4d UH
Bencével is elmentünk még egy kör 4D-re, továbbra se szereti az UH-t, eleinte gondosan mindent az arca elé pakolt, tehát a két lábát, a két kezét, és biztos ami biztos az összes köldökzsinórt is :) De aztán a szonográfus néni meggyőzte, hogy ez így nem jó, és egész jó képek sikerültek róla, íme néhány :)
Folyt köv :)
1. Taj kártya-endokrinológia-vérzés-doki
Január elején csincsillát vittünk be a Déli pu-ra a két gyerekkel, természetesen BKV-val, mert az várandósan olyan nagy élmény. Hazafelé jöttünk már, a Keletinél épp felléptem a mozgólépcsőre, amikor bemondták, hogy készítsük elő jegyeket bérleteket stb. stb. Neki is álltam magamban csendben anyázva ismét előásni a tárcámat (mivel a Délinél is ellenőrizték már, amikor befelé mentem), rátettem a babakocsi tetejére, közben ugye fogtam a babakocsit, meg Zalánt is a mozgólépcsőn.
Mozgólépcső vége, szólok Zalánnak, figyeljen, nagyot kell lépni, de szegénykém az utolsó pillanatban megbotlott, én utána kaptam, a babakocsi első kerekei pedig beszorultak a fésűbe a mozgólépcső végén, csak azért nem borult ki Csenge, mert időben elkaptam. A tárcám ami a tetején volt, természetesen leesett és minden szanaszét repült belőle. Isteni. Összeszedtem a cuccokat, akkor még nem hiányzott semmi. Megyek fel, és már a pályaudvarnál villant be, hogy nem rémlik, hogy eltettem volna a TAJ kártyámat, pedig 2 napja a vérvételnél még meg volt. Tárca előszed áttúr egyszer-kétszer-háromszor, nincs meg. Sirály.
Hátra arc, menjünk vissza hátha meg lesz. Nem lett. Kicsit se voltam ideges, végül is teljesen megnyugtató TAJ kártya nélkül lenni huszonsokhetes terhesen.
Igy hát adott volt a jövő hét hétfői program: Teve utca.
Szóltam páromnak, hogy az autót hétfőre is tartsa fenn nekem, ki van csukva, hogy én ezt a túrát két gyerekkel BKV-val végig csináljam. Mázlim volt, viszonylag gyorsan végeztem, de Csenge így is bealudt hazafelé.
Másnap délelőtt szokásos túra az endokrinológiára, Csengének vérvétel és kontroll. Zalánnak épp nem volt bébiszittere, így őt is vittem. Ahhoz képest, hogy időpontunk volt, több, mint egy órát vártunk, két gyerek már nyűglődött, fáradtak voltak, éhesek én meg roppant ideges. Végül csak bejutottunk, doki kérdezi: eddig is volt a lányzónak szívzöreje? Mondom nem. Kardiológus látta? Hogy látta volna, ha eddig nem volt? Mindegy ne aggódjak, valószínűleg semmi komoly, de azért mutassuk majd meg a Kardiológián. Hát nem pont ezt akartam hallani.
Hazafelé Csenge megint elaludt, illetve kétszer majdnem összetörtek minket (egyszer egy Toyotás úgy döntött, hogy mivel az ő sávja elfogy átjön az enyémbe, az hogy én mellette vagyok ugyan kit érdekel, egyszer meg a 169-es próbált meg úgy kiállni a megállóból, hogy már a busz közepénél tartottam az előzésben). Hullafáradtan, és roppant nyűgösen értünk haza Csenge megint aludt fél órát a kocsiban, így hát otthon nem akart. Hasam is fájt, megalapozott volt a délutáni jó hangulat.
Megyek ki késő délután pisilni, WC papír, ránézek, és lesápadok. Véres. Nem nagyon, de az. Pánikot igyekeztem elnyomni magamban, fájásaim nincsenek, gyerek mozog, 3 mély lélegzet majd telefon a dokinak. Részletesen kikérdez, majd megnyugtat, valószínűleg semmi komoly, ha úgy is holnapra van hozzá időpontom ezzel ne szaladjak kórházba most. Felhívom L-t, szegény valószínűleg nagyon örült nekem, úgy készüljön, hogy holnap jön velem dokihoz. Az éjjelt átparáztam, hogy mit fog látni az orvos, mi van ha nyílik a méhszáj, nem akarok hetekre kórházba kerülni, mi lesz a2 kint lévő gyerekemmel stb.
Mázlim volt, valószínűleg csak valami ér pattanhatott el, méhszáj zárt, gyerek jól van. Viszont legyek szíves pihenni, így hát innentől kezdve félig meddig szobafogság, de nem is baj, valahogy nem bírom olyan jól a gyaloglást, főleg hazafelé, hegynek fel, mint az első kettővel.
2. Mozi
Innen is örök hálám legidősebb öcsémnek, meg Zs-nek, hogy bevállalták egy hétvégi délutánra a két kicsit, és mi végre elmehettünk még gyorsan kettesben moziba. Nagyon jó volt, hiányzott már nagyon, és végre fel is töltötte félig lemerült "akkumulátoromat".
Az mondjuk Murphy, hogy csak egy darab eldobható pelus volt itthon, azt ki is tettem Csengének, hogy alvás után adják rá. természetesen 10 perc alatt összecsinálta, szegény Zs szenvedhetett a textil pelus feladással, de jelentem tök jól megoldotta :) Mindenesetre Csenge a névnapjára kapott egy adag eldobható pelust :D
3. 4d UH
Bencével is elmentünk még egy kör 4D-re, továbbra se szereti az UH-t, eleinte gondosan mindent az arca elé pakolt, tehát a két lábát, a két kezét, és biztos ami biztos az összes köldökzsinórt is :) De aztán a szonográfus néni meggyőzte, hogy ez így nem jó, és egész jó képek sikerültek róla, íme néhány :)
Folyt köv :)
Enyém :)
Megfogadtam, hogyha a mai napon minden rendben lesz, akkor írok egy szép hosszú bejegyzést az elmúlt másfél hónapról.
Nem ígérem, hogy ez össze fog jönni, de legalább elkezdem :)
Hogy miért is pont a mai nap? Ma reggel voltam átiratni az Önkormányzatnál az autómat :))) Úgy volt, hogy csak az adóvisszatérítésből veszünk autót, de kihagyhatatlan darabbal futottunk össze (legalább is nekünk kihagyhatatlan volt :) )
Nézegetem már egy ideje a hirdetéseket, az elég régóta tiszta volt, hogy francia autónk lesz, az indok roppant egyszerű: abból az évjáratból, amihez nekünk anyagi keretünk volt (lesz) csak ezeknek van 3 darab 3 pontos biztonsági öve, amivel be lehet kötni a gyerekülést hátul. Márpedig nekünk erre lassan szükségünk lesz :)
Elég régóta a Renault Megane tűnt nyerőnek, csak egy apró kérdés merült fel mindig: el fog benne férni a 3 gyerekülés hátul? Aztán kiderült, hogy van ennek a típusnak egyterűje is, amiben tuti elfér a 3 gyerekülés, egy aprócska bibi van vele: 100ezer Ft-tal többe kerül, nekünk meg annyink nincs.
Aztán január végén véletlenül belefutottam egybe, ami pont belefért volna a pénzünkbe. Csak hogy ugye a pénzre március előtt esélyünk sincs (APEH érdekes módon mindig kihasználja a 30 napos átutalási határidőt...), így hát szomorú sóhaj, ez úgyse lesz meg másfél hónap múlva. Ráadásul tőlünk egy falunyira volt az autó. Nézem egy hét múlva még mindig fent van, és még kevesebbe kerül.
Panaszkodtam L-nek egy sort, hogy most bezzeg van, de fogadjunk, hogy mire nekünk kell nem lesz. Mire felvetette, hogy megkérdezi a főnökeit, meg tudják-e előlegezni nekünk amíg megkapjuk az APEHtől a pénzt. Plusz én is megkérdeztem végül Anyuékat, és kiderült, hogy ők is várnak valami plusz pénzt, amit tudnak nélkülözni egy darabig. Igy hát másnap megnéztük az autót. Tetszett, de mivel pénzünk még nem volt (hétvége volt, tehát L még nem beszélt a főnökeivel), így annyiban maradtunk, hogy másnap vagy két nap múlva megy L egy próbakörre, ha tud már vinni magával foglalót. Lényeg a lényeg, másnap lefoglalóztuk, 4 nappal később pedig, miután átment az eredetiségvizsgán meg is vettük :)) A mai naptól pedig már a forgalmiban is az én nevem áll a tulajdonos címszó alatt.
Meg vannak a maga gyerekbetegségei, de menni megy, jó nagy, és nekem ez a lényeg. A többit meg majd szépen lassan orvosoljuk :)
Nem ígérem, hogy ez össze fog jönni, de legalább elkezdem :)
Hogy miért is pont a mai nap? Ma reggel voltam átiratni az Önkormányzatnál az autómat :))) Úgy volt, hogy csak az adóvisszatérítésből veszünk autót, de kihagyhatatlan darabbal futottunk össze (legalább is nekünk kihagyhatatlan volt :) )
Nézegetem már egy ideje a hirdetéseket, az elég régóta tiszta volt, hogy francia autónk lesz, az indok roppant egyszerű: abból az évjáratból, amihez nekünk anyagi keretünk volt (lesz) csak ezeknek van 3 darab 3 pontos biztonsági öve, amivel be lehet kötni a gyerekülést hátul. Márpedig nekünk erre lassan szükségünk lesz :)
Elég régóta a Renault Megane tűnt nyerőnek, csak egy apró kérdés merült fel mindig: el fog benne férni a 3 gyerekülés hátul? Aztán kiderült, hogy van ennek a típusnak egyterűje is, amiben tuti elfér a 3 gyerekülés, egy aprócska bibi van vele: 100ezer Ft-tal többe kerül, nekünk meg annyink nincs.
Aztán január végén véletlenül belefutottam egybe, ami pont belefért volna a pénzünkbe. Csak hogy ugye a pénzre március előtt esélyünk sincs (APEH érdekes módon mindig kihasználja a 30 napos átutalási határidőt...), így hát szomorú sóhaj, ez úgyse lesz meg másfél hónap múlva. Ráadásul tőlünk egy falunyira volt az autó. Nézem egy hét múlva még mindig fent van, és még kevesebbe kerül.
Panaszkodtam L-nek egy sort, hogy most bezzeg van, de fogadjunk, hogy mire nekünk kell nem lesz. Mire felvetette, hogy megkérdezi a főnökeit, meg tudják-e előlegezni nekünk amíg megkapjuk az APEHtől a pénzt. Plusz én is megkérdeztem végül Anyuékat, és kiderült, hogy ők is várnak valami plusz pénzt, amit tudnak nélkülözni egy darabig. Igy hát másnap megnéztük az autót. Tetszett, de mivel pénzünk még nem volt (hétvége volt, tehát L még nem beszélt a főnökeivel), így annyiban maradtunk, hogy másnap vagy két nap múlva megy L egy próbakörre, ha tud már vinni magával foglalót. Lényeg a lényeg, másnap lefoglalóztuk, 4 nappal később pedig, miután átment az eredetiségvizsgán meg is vettük :)) A mai naptól pedig már a forgalmiban is az én nevem áll a tulajdonos címszó alatt.
Meg vannak a maga gyerekbetegségei, de menni megy, jó nagy, és nekem ez a lényeg. A többit meg majd szépen lassan orvosoljuk :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)